Séta Úrhidán és környékén

Az idei víz világnapja alkalmából a tavaszias időt kihasználva remek hangulatú sétát tettünk Balázs bácsi vezetésével a vállalkozó szellemű felsős diákjainkkal Úrhida régi temetőjéhez, amely a Nádor-csatorna melletti kis dombon található. Kirándulásunkra azon apropóból került sor, hogy az Országos Vízügyi Hatóság által közzétett felhívásra mi is csatlakozzunk egy közös sétával, amely alkalomból 6 km-t kellett megtenni a csoportoknak, mivel számos helyén a világnak átlagosan ennyit kell gyalogolni naponta az éltető vízért. Feladat volt még felkeresni a település vízműjét vagy szennyvízművét, ezért első utunk oda vezetett, itt csoportképet is készítettünk. Ezután közel 3 kilométeres, de nem túl megerőltető sétával értünk a Sárvíz Természetvédelmi Területre, a Nádor-híd utáni emelkedőtől jobbra, a fákkal, bokrokkal benőtt úrhidai régi temetőhöz. Korábbi évszázadokban településünk még a mai Nádor és Malom-csatorna közötti területen volt, csak később húzódott fel a jelenlegi domboldalra, főként a többszöri elöntések miatt. Így a régi temető ott maradt. Ma már csak néhány tucat sírkő látható, amelyek zöme nehezen olvasható, azonban még így is számunkra hihetetlen időket megélő neveket és évszámokat is találtunk. A legidősebb sírfelirat 1781-ből való,azt hiszem nem kell ecsetelni,hogy mi mindenen mehetett keresztül azóta az a mészkőből faragott,ma már történelminek is nevezhető műemlék. Sajnos csak csekély időnk volt a terület megszemlélésére, de ajánljuk bárkinek, aki nagy idők érdekes emlékére kíváncsi. Végül már kissé elcsigázva, de sok élménnyel gazdagodva tértünk vissza a nem kevésbé fiatal és sok mindent látott ódon iskolánk kapui közé.