Betegséggel kapcsolatos jogszabály

A hiányzásra, valamint az igazolásra vonatkozó jogszabályi előírás 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 51. § (1)  A beteg gyermek, tanuló az orvos által meghatározott időszakban nem látogathatja a nevelési-oktatási intézményt. Ha a pedagógus megítélése szerint a gyermek, a tanuló beteg, gondoskodik a…
Bővebben

Iskolaudvar szépítése

Iskolánk szülői közösségének udvar szépítészeti elképzeléseinek egyeztetését követően, a hétvégén a tettek mezejére léphettünk. Ennek köszönhetően a tanárok, a diákok és a szüleik igényeit is kielégítő elgondolás valósulhatott meg a rendelkezésünkre álló lehetőségek mellett. A terveknek megfelelően tanulóink szüleinek bevonásával…
Bővebben

A működés rendje, nyitva tartás, tanulók, szülők és idegenek intézményben való benntartózkodásának rendje

A működés rendje, nyitva tartás, tanulók, szülők és idegenek intézményben való benntartózkodásának rendje Kérjük a szülőket, hogy a  pedagógusokat lehetőleg a fogadóórán, szülői értekezleteken, illetve előzetes telefonos vagy személyes egyeztetés alapján történt időpontokban keressék fel! Az iskola szorgalmi időben hétfőtől péntekig reggel…
Bővebben

NETFIT értékelés 2017/2018

A Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT) a magyar köznevelési rendszer kötelező és egységes fittség mérési módszere a 2014/15. tanévtől kezdődően. A 2015/16. tanévben befejeződött a mindennapos testnevelés felmenő rendszerű bevezetése, ami azt jelenti, hogy annak minden iskolafokon és minden…
Bővebben

Elismerő oklevél Bognár Andrea tanárnőnek

Az Úrhidai Önkormányzat nevében Polgármester úr elismerő oklevelet adományozott Bognár Andrea tanárnőnek munkája elismeréseként. Történelem tanárként évek óta minden március 15-ei, október 23-ai megemlékezés az ő és tanítványai felkészülését dicséri. Az énekkar az ő vezetésével működik nagyon eredményesen, pl. iskolai…
Bővebben

Dietetikus nyári elérhetősége

Tisztelt Szülők! A nyári időszakban is heti 4 órában a Menő Menza EFOP-1.8.5-17/2017-00179 – „Egészségünkre!” projekt keretében a dietetikus  tanulóink rendelkezésére áll. Időpont egyeztetés miatt kérem hívja Csontos Jánosnét a 22/364-519-es iskolai számon, vagy közvetlenül Sümegi Katalin dietetikust a 20/471-5710-es…
Bővebben