Magyar nyelv napja

Minden évben megünnepeljük a magyar nyelv napját. A mai alkalommal az 5. osztály egy vicces nyelvtörőt mondott. Ezután Tóth Krisztina Lusták dala című versét hallgattuk meg Major Zsófia, Csepeti Bianka, Farkas Réka, Oláh Sarolta és a 6. osztály előadásában. A…
Bővebben

HALLOWEEN PARTY

Idén is megrendezésre került a már hagyományosnak számító Halloween partynk október 25-én, pénteken. Az elmúlt évekhez hasonlóan szellemes, jelmezes felvonulással kezdődött a buli. Ismét többen öltöztek be ijesztő, de inkább jópofa jelmezekbe a gyerekek közül. A zsűri végül is Pintér…
Bővebben

Erdei iskola a Bakonyban

Az idei tanévben a 6. osztály erdei iskolában járt október 9-11-ig. A helyszín a Bakony hegység szívében található varázslatos falucska, Bakonybél volt. Szülők segítségével, autókkal utaztunk. Az első nap délutánján a település közepén álló Bencés Monostorba látogattunk, ahol megismerkedhettünk a…
Bővebben

Európai Diáksport Nap 2019

Úrhida, 2019. szeptember 27. Iskolánk első alkalommal vett részt az MDSZ által meghirdetett Európai Diáksport Napon. Tanulóink nagyon várták a rendezvényt, hiszen még nem volt részük ilyen nagyszabású sporteseményben. Először a 2019 méter lefutása volt a feladat, melyet a jelzés…
Bővebben

„JOBB, HA EL SE DOBOD” szemétgyűjtési akció

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ősszel folytatta a társaság tavaszi szemétgyűjtési akcióját és 2019. szeptember 20-án ismét várta az önkéntesek, baráti társaságok, cégek, iskolák és az önkormányzatok csatlakozását ehhez a szemléletformáló kezdeményezéséhez! Iskolánk, mint ÖKO-iskola szintén kapcsolódott az eseményhez. A…
Bővebben

Martonvásári kirándulás

A Menő Menza programunk keretében 2019. szeptember 25-én Martonvásáron voltunk kirándulni. A kirándulást a projekt támogatta. Idén márciusban nyílt meg Martonvásáron a Beethoven Kastély szomszédságában az Agroverzum Interaktív Látogatóközpont. Itt minden tanulónk váltott csoportokban megtekintette és kipróbálta az interaktív látványossággal…
Bővebben