Gyermekvédelem

Gyermekvédelemmel kapcsolatot információk:

Ügyfélfogadás: csütörtök 11-15 óráig (Úrhida, Kossuth Lajos utca 66, Községi Önkormányzat)

Ügyfélfogadási időn kívül telefonos segítség: 06-30-862-1960 Czéh Beáta családsegítő

További információk a lenti csatolmányban.

A MAGYAR GYERMEKVÉDELMI RENDSZER MŰKÖDÉSE AZ ONLINE KÖRNYEZETBEN TÖRTÉNŐ
GYERMEKVESZÉLYEZTETÉS TÜKRÉBEN

A magyar gyermekjóléti, gyermekvédelmi, gyámügyi szabályozás törvényi alapja a
gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a
továbbiakban: Gyvt.), mely végrehajtási rendeleteivel – elsősorban a gyámhatóságokról,
valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm.
rendelettel (a továbbiakban: Gyer.) – kiegészülve szabályozza a gyermek veszélyeztetettségét
megelőzni, megakadályozni, illetve kezelni hivatott intézményi rendszer működését és az
ennek során felmerülő feladatait.
A Gyvt. 6. § (5)-(6) bekezdése kimondja:
„A gyermeknek joga van emberi méltósága tiszteletben tartásához, a bántalmazással – fizikai,
szexuális vagy lelki erőszakkal – , az elhanyagolással és az információs ártalommal szembeni
védelemhez.”
„A gyermeknek joga van ahhoz, hogy a médiában fejlettségének megfelelő, ismeretei bővítését
segítő, a magyar nyelv és kultúra értékeit őrző műsorokhoz hozzáférjen, továbbá hogy
védelmet élvezzen az olyan káros hatásokkal szemben, mint a gyűlöletkeltés, az erőszak és a
pornográfia.”
A Gyvt. 5. § n) pontja szerint pedig veszélyeztetettség: olyan – a gyermek vagy más személy
által tanúsított – magatartás, mulasztás vagy körülmény következtében kialakult állapot,
amely a gyermek testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését gátolja vagy akadályozza.
A fentiek szerint deklarált gyermeki jogok sérelme esetén e meghatározás egyértelműen
alkalmazható azokra a helyzetekre is, amikor a gyermek testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi
fejlődését gátló vagy akadályozó körülmények online környezetben merülnek fel. Így a
gyermek veszélyeztetettsége esetén, ha az az információs ártalommal összefüggésben áll
fenn, a gyermekjóléti szolgáltató és a gyámhatóság az általános szabályok szerint járhat
el a gyermek védelme érdekében.
Gyermekvédelmi jelzőrendszer
A magyar gyermekvédelmi rendszer „első lépcsője” a – települési szinten működő –
gyermekjóléti szolgáltató által koordinált működésű ún. jelzőrendszer, melynek a Gyvt. 17. §
(1) bekezdése értelmében részei
az egészségügyi szolgáltatást nyújtók, így különösen a védőnői szolgálat, a háziorvos,
a házi gyermekorvos,
a személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatók,
a köznevelési intézmények,
a rendőrség,
az ügyészség,
a bíróság,
a pártfogó felügyelői szolgálat,
az áldozatsegítés és a kárenyhítés feladatait ellátó szervezetek,
a menekülteket befogadó állomás, a menekültek átmeneti szállása,
az egyesületek, az alapítványok és az egyházi jogi személyek,
a munkaügyi hatóság,
a javítóintézet,
a gyermekjogi képviselő,
a gyermekvédelmi és gyámügyi feladatkörében eljáró fővárosi és megyei
kormányhivatal,
az állam fenntartói feladatainak ellátására a Kormány rendeletében kijelölt szerv.
Ezen intézmények és személyek – melyek körében a gyermekek legszélesebb körével való,
legkiterjedtebb kapcsolatunk miatt különösen a köznevelési intézmények, a gyermekek
napközbeni ellátását végző szolgáltatók (pl. bölcsőde, családi napközi) és az egészségügyi
szolgáltatást nyújtók felelősségét tartjuk kiemelendőnek – kötelesek jelzéssel élni a
gyermek veszélyeztetettsége esetén a gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó szolgáltatónál,
illetve hatósági eljárást kezdeményezni a gyermek bántalmazása, illetve súlyos elhanyagolása
vagy egyéb más, súlyos veszélyeztető ok fennállása, továbbá a gyermek önmaga által
előidézett súlyos veszélyeztető magatartása esetén.
Ilyen jelzéssel és kezdeményezéssel egyébként bármely állampolgár és a gyermekek
érdekeit képviselő társadalmi szervezet is élhet.
Megjegyzendő, hogy a jelzőrendszer 2016-2017 folyamán négyszintűvé alakult, melyből két
szint 2016. január 1-jétől kialakításra került:
Helyi szinten – a család- és gyermekjóléti szolgálat feladata a helyi gyermekvédelmi
jelzőrendszer szervezése, az együttműködési formák kialakítása, működtetése,
dokumentálása. A feladatra nevesítve lett jelzőrendszeri felelős, aki a területről érkező
jelzéseket heti rendszerességgel lejelenti a járási család- és gyermekjóléti központ
jelzőrendszeri tanácsadója felé. Helyi szinten történik az esetkonferenciák szervezése,
összehívása a járási szint jelzőrendszeri tanácsadója részvételével.
Járási szinten – a család- és gyermekjóléti központ folyamatos szakmai hátteret
biztosít a települési szinten dolgozó családgondozóknak, jelzőrendszeri felelősöknek,
fogadja jelzéseiket, problémáikat. A járási jelzőrendszeri tanácsadó feladata a
települési szintű jelzőrendszerek működésének segítése, szakmai támogatása. A
település családgondozóinak, jelzőrendszeri felelőseinek jelzőrendszeri munkáját
koordinálja, feladata a településekre szervezett esetkonferenciák, szakmaközi
megbeszélések, éves szakmai tanácskozás szervezésében való részvétel, az azokon
való részvétel.
2017. január 1-jétől továbbá:
Megyei szinten – a gyermekvédelmi észlelő- és jelzőrendszer keretében a helyi és
járási szint mellett a gyermekvédelmi és gyámügyi feladatkörében eljáró fővárosi és
megyei kormányhivatalok számára is feladat került meghatározásra a jelzőrendszer
jogszabályban meghatározott működésének elősegítése érdekében. A fővárosi és
megyei kormányhivatal támogatást nyújt a gyermekvédelmi jelzőrendszer működése
kapcsán létrejött problémák, nehézségek, kezeléséhez, a Gyvt. 17. §-ában
meghatározott gyermekvédelmi észlelő- és jelző rendszer tagjainak, továbbá a
gyermekjóléti szolgáltatást nyújtóknak.
Országos szinten – Országos módszertani feladatellátás és országos gyermekvédelmi
jelzőrendszeri hívószám működtetése. Az állam fenntartói feladatainak ellátása
körében gondoskodik a jelzőrendszer hatékony működésének fejlesztéséről, mely
tevékenység ellátására a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot jelöli ki.
Feladat a gyermekvédelmi jelzőrendszer hatékony működésének országos szakmai
támogatása, fejlesztése, képzések kidolgozása és megszervezése, szabályozási és
módosítási javaslatok megfogalmazása az ágazati irányítás felé. A jelzőrendszeri
működés támogatása és a gyermek veszélyeztetettségét jelző bejelentések fogadása
érdekében 2017. január 1-től országosan egységes gyermekvédelmi jelzőrendszeri
hívószám működtetése került nevesítésre a Gyvt.-ben.
Gyermekjóléti szolgáltatás
A fenti struktúra megléte mellett a veszélyeztetettséget észlelő személyek és szervek
számára elsősorban a települési család- és gyermekjóléti szolgáltató, illetve a járási
család- és gyermekjóléti központ felé történő jelzés megtétele javasolt a közvetlen
elérhetőség okán.
A gyermekjóléti szolgáltatás a Gyvt. 39. § (1)-(2) bekezdéseiből következően olyan, a
gyermek érdekeit védő speciális személyes szociális szolgáltatás, amely a szociális munka
módszereinek és eszközeinek felhasználásával szolgálja a gyermek testi és lelki egészségének,
családban történő nevelkedésének elősegítését, a gyermek veszélyeztetettségének
megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését, illetve a családjából kiemelt
gyermek visszahelyezését.
A gyermekjóléti szolgáltatás feladata – többek között – a gyermek testi, lelki egészségének,
családban történő nevelésének elősegítése érdekében a gyermeki jogokról és a gyermek
fejlődését biztosító támogatásokról való tájékoztatás, a támogatásokhoz való hozzájutás
segítése, a családtervezési, a pszichológiai, a nevelési, az egészségügyi, a mentálhigiénés és
a káros szenvedélyek megelőzését célzó tanácsadás vagy az ezekhez való hozzájutás
megszervezése.
Védelembe vétel
Amennyiben a fentiek szerinti feladatokat biztosító, önkéntesen igénybe vehető alapellátás a
gyermek veszélyeztetettségét (a gyermek, ill. szülője együttműködésének hiányában) nem
tudja megszüntetni – de alaposan feltételezhető, hogy segítséggel a gyermek fejlődése a
családi környezetben mégis biztosítható –, a gyámhatóság a gyermeket védelembe veszi.
A védelembe vétel keretében a gyámhatóság a következő szabályokat írhatja elő a
gyermek, ill. szülője számára, melyek több esetben az online környezetben előforduló
veszélyeztetettség kezelésében is relevánsak lehetnek:
kötelezi a szülőt, hogy folyamatosan vegye igénybe a gyermekek napközbeni ellátását,
a gyermekek átmeneti gondozását, az Nktv. hatálya alá tartozó iskolaotthonos
nevelést-oktatást, illetve kollégiumi ellátást,
kötelezi a szülőt, hogy gyermekével keressen fel valamely családvédelemmel
foglalkozó személyt vagy szervezetet,
kötelezi a szülőt arra, hogy gyermeke vegye igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat,
kezdeményezi a háziorvosnál – súlyos veszélyeztetettség esetén bármely orvosnál – a
betegsége, illetve szenvedélybetegsége következtében állandóan vagy időszakosan
kóros elmeállapotú szülő, illetve a gyermekkel együtt élő más hozzátartozó orvosi
vizsgálatát,
intézkedik – az illetékes szervek bevonásával – a gyermek egészségét veszélyeztető
körülmények megszüntetéséről,
magatartási szabályokat állapít meg a gyermek számára a kifogásolt magatartás
megszüntetése érdekében,
figyelmezteti a szülőt helytelen életvezetésének, magatartásának következményére, és
felszólítja annak megváltoztatására,
kötelezheti a szülőt és a gyermeket, illetve felkérheti a konfliktusban érintett más
személyt arra, hogy a nevelési-oktatási intézményben előforduló erőszak miatt
kialakult helyzet vagy más súlyos konfliktushelyzet kezelése érdekében jelenjen meg
iskolapszichológusi vizsgálaton, illetve vegye igénybe a konfliktuskezelést segítő
szolgáltatást.
A gyámhatóság a védelembe vétel mellett feljelentést tesz a gyermek sérelmére elkövetett,
tudomására jutott bűncselekmény gyanúja esetén.
Nevelésbe vétel
A gyermek gyermekvédelmi szakellátásba helyezésére – ideiglenes hatályú elhelyezésére,
nevelésbe vételére, vagyis családjából való kiemelésével otthont nyújtó ellátásának és
törvényes képviseletének biztosítására – a fentiek tükrében abban az esetben kerül sor,
ha veszélyeztetettségét sem a gyermekjóléti alapellátás keretében, sem a védelembe
vétellel előírt szabályokkal nem sikerült megszüntetni.
A családjából kiemelt gyermeket elsősorban, a 12 év alatti gyermeket főszabály szerint
nevelőszülőnél kell elhelyezni. A nevelőszülőnél vagy a gyermekotthonban elhelyezett
gyermekek valamennyien gyermekvédelmi gyám gyámsága alatt állnak, aki előmozdítja e
kiskorúak megfelelő ellátását, nevelését, gondoskodik az iskolába történő beíratásáról, a
szükséges egészségügyi ellátás igénybe vételéről.
A gyámhatóság rendszeres időközönként felülvizsgálja a nevelésbe vétel fenntartásának
szükségességét, a gyermek hazagondozásának lehetőségét, ennek hiányában – kisebb életkorú
gyermekek esetén – az örökbefogadás előmozdításának lehetőségét.
Összegzés
Összegezve: A gyermekek védelmét szolgáló fentebb bemutatott rendszerben dolgozó
gyermekjóléti és gyermekvédelmi szakemberek, a gyermekvédelmi észlelő- és
jelzőrendszer tagjai és a szülők/gyámok valamennyien találkozhatnak a gyermekek
online térben való veszélyeztetettségével, melynek észlelése esetén jelzési kötelezettségük
áll fenn.
Készítette: Emberi Erőforrások Minisztériuma
Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság
Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztály

 

Csatolmányok:

Ahogy a legtöbb weboldal, a miénk is sütiket (cookie-kat) használ a nagyobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Bővebben

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Mégsem