Fenntarthatósági témahét – április 24-28.

Fenntarthatósági Témahét 2023.04.24.-28.

Az idén is megrendezésre került iskolánkban a Föld Napjához (04.22.) kapcsolódó Fenntarthatósági Témahét. Ennek keretében mind az iskolai tanórákon, mind pedig a tanórákon kívüli programok során érintettünk olyan folyamatokat, problémákat, amelyekkel arra hívtuk fel a figyelmet, hogy mennyire is fontos a környezetünk, a természet, a Föld szerepe életünkben. Előre meghirdettünk Az ébredő természet címmel tanulóinknak fotópályázatot, ahol a maguk által készített képekkel indulhattak a gyerekek. Emellett újrahasznosítható tárgyakat is létrehozhattak a diákjaink, amelyekből kiállítást is rendeztünk. Nagyon sok szép fotó és ötletes tárgyat készítettek a gyerekek. A legjobbakat az iskolánk tanulói szavazatukkal választják ki, és készítőik jutalomban is részesülnek. A témahetet egy falu tanulmányi sétával zártuk, ahol a településünk ismertebb és kevésbé ismert területeire is eljutottunk a végre nagyon kellemes, tavasziasra fordult időjárás közepette. Iskolánk csatlakozott a TeSzedd! országos programhoz is, melynek keretében az elméleti oktatáson kívül gyakorlati feladattal is tudatosítottuk a hulladékgyűjtés fontosságát.

Reméljük nem csak a témahét keretében, hanem az év minden napján eszünkbe jut, hogy csak egyetlen bolygónk és egyetlen életünk van, ezért a fenntarthatóság kulcsszerephez kell, hogy jusson életünkben.