Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Tanév végi kirándulások – június 12-13.

június 12 - június 13

Az alsó tagozatosok osztálykirándulása (élménybeszámoló)

2018. június 12-én egy keddi, meleg napon kerekedtek fel iskolánk kisdiákjai, hogy Budapestre utazhassanak az idei közös osztálykirándulásra.
Az úti cél a Fővárosi Állat- és Növénykert volt, a gyerekek és a pedagógusaink nagy örömére. Többségünk nem egyszer járt már az 1866-ban megnyílt állatkertben, mégis megunhatatlan az élmény. Mind a 4 osztályt az osztálytanítójuk és a napközis tanítójuk kísérte el a kirándulásra. Előre megbeszéltük, hogy mivel készüljenek a tanulók az utazásra, így felvérteztük magunkat a nyári hőség, a „szomjan és éhenhalás” ellen.
Jó hangulatban, énekelve és beszélgetve – bár a vége felé már kicsit türelmetlenül – szerencsésen megérkeztünk Budapestre. Egy közös fényképezés, majd hasznos eligazítás után szétváltak útjaink. Az osztályok külön-külön vágtak neki a nagy állatkerti kalandnak. A ” labirintusban” az állatkert térképe segített bennünket az eligazodásban.
Mi a negyedikesekkel igaz, hogy lemaradtunk a fő attrakciónak számító fóka-előadásról ,mégis annál nagyobb örömmel figyeltük a nagy melegben sokszor alig előmerészkedő állatokat. Több alkalommal elolvastuk az állatokról szóló hosszabb-rövidebb, de rengeteg érdekességet tartalmazó információs táblákat is. Sőt még egymással is megosztottunk különlegességeket, ami éppen eszünkbe jutott az állatkert lakóiról.
Természetesen kisebb pihenőket is tartottunk, mert hát megéheztünk és megszomjaztunk az órákon át tartó séta és nézelődés közben. Mindig csak akkor indultunk tovább, ha már meggyőződtünk arról, hogy hála az égnek senkit sem vesztettünk el félúton. Fényképeztünk, beszélgettünk és rengeteget nevettünk. Nagyon jó hangulatban, de annál fáradtabban értünk a megbeszélt találkozóhelyre. Még időt szakítottunk egy közös fagyizásra is, ami igen jól esett mindenkinek a júniusi hőségben.
Visszafelé már volt aki elaludt a buszon, de a kis „ energiabombák” továbbra is énekeltek és vidám utazós játékokkal szórakoztatták egymást.
Délután 16 órakor már az iskolánk előtt parkolt le velünk a busz. Az együtt töltött nyári nap nemcsak tartalmas és élménydús volt, hanem ilyenkor kicsit más oldalunkról is megmutathatjuk magunkat. Mi a pedagógusok és a gyerekek is.

______________________________________________________________________________________________

A felsős kirándulásunkra június 13-án került sor. A gyerekek az iskola udvaron gyülekezve várták az indulást és már szervezgették, hogy ki-ki mellett szeretne ülni az utazás alatt.

Tanulóink ezúttal déli irányba indultak, hogy felfedezzék az arra található természeti és épített emlékeinket. A kirándulás végére elmondhatták, hogy három megyében is járhattak egyazon napon. Hisz Fejér, Tolna és Somogy megyét is érintette a tervezett útvonal.

Először Sáregres-Rétimajorban állt meg a busz, ahol tanulóink megtekinthették a horgásztavakat, a Halászati múzeumot és tavi rózsa rengeteget. A hajdani lóistálló ma az ország egyetlen Halászati múzeuma. Értéke, hogy a Magyarországon nagy múlttal rendelkező népi halászat eszközeit, tárgyait, fotóit gyűjtötte egybe, és tette bemutatásra alkalmassá. „Halország”-ban minden a vízi élet rejtelmeiről és szépségéről szól. Az épületek között kialakított tiszta vízű kis tó a hajdani mocsár vízi életközösségek tagjainak az otthona, így láthatunk itt különböző hínárfajtákat és szebbnél-szebb színekben pompázó tavi rózsákat. Az indulás előtt még volt idő a tízórai elfogyasztására és egy kis sportolásra is. A buszból előkerült a labda, a tollas és a frizbi is.

A látogatás végére már kezdett beborulni az ég, ezért igyekeztünk a következő helyszínünkre az ozorai Pipó várkastélyba. A reneszánsz várkastély már messziről feltűnik. Ha van romantikus lovagvár Magyarországon, akkor Ozorai Pipó várkastélya biztosan az! Ahogyan áll ez a masszív, szögletes épület az ozorai várhegy tetején, amelynek kapuján belépve mintha egy itáliai palota udvarára lépne be a látogató. Az erődítmény Zsigmond király firenzei hadvezérének volt az állandó szálláshelye. Az ozorai várkastély kuriózum a hazai műemlékek között, hiszen a reneszánsz világ hangulatát tükröző épületek Magyarországon csak jelentős átépítésekkel vagy romosan maradtak fenn. Ozorán azonban a 19. században magtárrá alakított épületből helyreállítható volt a 15-16. századi reneszánsz palotaépület.

A kötött programokat egy rövid kis pihenő és ebéd követte. Nem sokkal később új erőre kapva a csapat tovább indult Ságvárra. Útközben Balázs bácsi már folyamatosan figyelte az időjárást és sajnos módosítani kellett a tervezett programon. Így a gyalogtúra a Ságvár melletti löszös domboldalban, valamint a séta Siófokon a kikötőben elmaradt. De a mindenki által várva-várt fagyizás nem maradhatott el. Kilitiben, egy kis cukrászdában erre is sor kerülhetett, ahol ki-ki ízlése szerint választhatott a fagyi választékból és a sütis pult kínálta finomságokból.

Délután ért haza fáradt kis csapatunk, de a csillogó szemek és az izgatott hangon folyt beszélgetések talán igazolták, hogy a kirándulás elérte célját. Vagyis egy hasznos és élményekkel teli napot tölthettünk el a gyerekekkel.

__________________________________________________________________________________________________

 

 

Előzmények

Az alsó tagozatosok közös osztálykirándulásra 2018.06.12-én (kedden) reggel 8 órakor indulnak busszal Budapestre az Állatkertbe.

Gyülekező: reggel 7.45 kor az iskola udvarán, érkezés kb. 16-ra.

A kirándulás költsége kb. 3.500,- Ft/fő, amit az osztálypénzekből illetve az iskola alapítványának hozzájárulásából fedezzünk.

Kérjük, hogy mindenki hozzon magával: egész napra hideg élelmet, innivalót, nagy meleg esetén nyári sapkát és naptejet, esős napon esernyőt vagy esőkabátot, papírzsebkendőt ill. nedves törlőkendőt.

Egyéb információk:

Telefon használatra ugyanaz vonatkozik, mint az iskolában. Lehet a tanulónál, hogy elérhető legyen. Pedagógus engedélye után használható. Bármilyen telefonnal kapcsolatos káreseményért felelősséget nem vállalunk.

_________________________________________________________________________________________________

A felsős tanulóink  kirándulása 2018. június 13.-án szerdán.

A kirándulás úti célja, helyszíne(i):Rétimajor – Ozora – Ságvár – Siófok

A kirándulás tanulmányi témája, célja: A Mezőföld földrajzi és biológiai környezetének és a történelmi emlékeinek megismerése autóbusszal, valamint gyalogtúra keretében.

Távolmaradás oka: Azok a tanulók, akik a kiránduláson nem vesznek részt, az alsós osztályokban teljesítik tanulmányi kötelezettségüket.

Felügyelet: osztályfőnökök és felsős tanárok

Költségek: 2.500 forint, ami tartalmazza a következőket: Utazás, tervezett program:

Indulás: reggel 08.00 órakor az iskolától (autóbusz a Retrobusz Kft-től, sofőr Fung László)

09.00-10.30 óra között: látogatás a Rétimajorban található Halászati múzeumban.

11.00 és 12.30 óra között: az Ozorai Pipó várkastély megtekintése.

12.30-13.00 óra között: ebéd.

13.30 és 15.00 óra között: gyalogtúra során a Ságvár melletti Bújó-lik és Betyár-barlang megtekintése.

16.00-17.00 óra között: szabadprogram Siófokon (séta a kikötőben, fagyizás)

17.00 óra: hazaindulás, érkezés 18.00 óra körül

Szükséges felszerelés:

Ruházat: időjárásnak és alkalomhoz illő felszerelés (pl. eső esetén: esőkabát, zárt lábbeli; napsütés ellen: naptej, napszemüveg, sapka, stb.)

Étkezés:

Otthonról hozott hideg élelem, amelyet a kirándulóhelyeken történő megállások alkalmával fogyaszthatnak majd el a gyerekek.

Egyéb információk:

Telefon használatra ugyanaz vonatkozik, mint az iskolában. Lehet a tanulónál, hogy elérhető legyen. Pedagógus engedélye után használható. Bármilyen telefonnal kapcsolatos káreseményért felelősséget nem vállalunk.

Részletek

Kezdés:
június 12
Vége:
június 13
Esemény kategória:

Szervező

Általános Iskola
Telefon:
22/364-519

Helyszín

Budapest Állatkert

Ahogy a legtöbb weboldal, a miénk is sütiket (cookie-kat) használ a nagyobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Bővebben

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Mégsem