Budapesti kirándulás

Április 29-én, a Föld Napja megünneplése keretében iskolánk alapítványának 100%-os támogatásával Budapestre látogattunk  a Természettudományi Múzeumba. A legkisebbek autóbusszal, míg iskolánk nagyobbik része vonattal, illetve Budapesten metróval utazott a múzeumhoz, ahol az alsó tagozatosok az állandó kiállításokat tekintették meg, többek között megismerkedve az élet fejlődésével, a dinoszauruszok korával,illetve fantasztikus ásványok és kőzetek között barangolhattak. Felsős diákjaink egy misztikus világba nyerhettek betekintést, amelyet egy világszerte is szenzációsnak mondható múmiavilág című interaktív kiállítás révén ismerhettek meg.

A múzeumi program végeztével a kisebbek egy remek játszótéri kaland után térhettek haza, míg a nagyobbak még hajózhattak egyet Budapest legszebb részein, kihasználva, hogy a fővárosi utazáshoz váltott bérletünk ezt is lehetővé tette. Tanulóink egy remek hangulatú és sok élménnyel és új ismerettel teli kiránduláson vehettek részt.